10 megosztás

Öltözők mélyén és a munkaterületen – a férfiak érzelmi élete

Miközben női magazinok és ezoterikus könyvek ontják a tanítást magukból, hogy a férfiak hogyan teremtsenek önmagukkal mélyebb kapcsolatot, hogyan fedezzék fel az érzéseiket, ezen közben ezek a fránya férfiak csak nem hajlandók elnőiesedni. Nem lelkiznek, nem tárgyalják ki mások kapcsolatait, és nem sírnak. Viszont elég időt töltöttem közöttük ahhoz, hogy tudjam, igenis vannak érzéseik és azokat kifejezésre is juttatják. Igaz, nem úgy mint a nők.

A legelső, ahol találkoztam ezzel, az a karate öltözők mélye volt. A edzések előtti és utáni percek a beszélgetések ideje volt. Nem lelkizés és nem Mariana árok mélységű feltárulkozások voltak, de a megbecsülés kifejezése, a barátság ideje volt ez. Az ugratások, amivel egy férfi kifejezi a másik felé, hogy “becsüllek és tökösnek tartalak – hiszen kibírod, hogy szívatlak”. Hozzáteszem, én karatéra jártam, ahol a tisztelet és fegyelem alapkövetelmény volt, tehát az ugratások sem lehettek túl durvák, mert ebben is: érték a mérték.

Egyikünk itt osztotta ki a többieknek az általa írt könyv példányait, vagy itt beszéltük meg, hogyan volt képes a másikunk egyik évben x jövedelemből megélni, majd a másikban x/10 – ből. Családostól!

De nőügyeket is itt beszéltünk meg, igaz, a legtipikusabb a dicsekvés volt, a kudarcokat azért nem lehet kitárgyalni pár percben. Vagy legfeljebb vállon veregetni a másikat, emlékeztetve, hogy az élet árnyékos oldalán már mind jártunk.

Mivel nem csak középkorú férfiak öltöztek ezekben az öltözőkben, a fiúkat egyszer láttam felélénkülni, amikor új tudományos felfedezésekről volt szó, ha jól emlékszem, a tengeri élővilág kapcsán, merész spekulációknak adva alapot. És a Gangnam Style idején, amikor még az edzőterembe is táncolva akartak bejönni. Rájuk ez hatott, amúgy tiszteletben tartották, hogy az öltözőben főleg az idősebbek beszélnek. Minden külön oktatás vagy szigor nélkül.

A másik, ahol megtapasztaltam a férfiak egymás közti kommunikációját, az építőipar bizonyos szegmense volt. Az ugratásokról már beszéltem, ez két férfi között alap. Rengeteget számít a testbeszéd, főleg két idegen szakember között, mert a tipikus az, hogy akár egész nap eldolgoznak egymás mellett, de a köszönésen kívül nem beszélnek. Ez egyébként még jól társalgó férfiakra is igaz, mert ha beszél, akkor nem halad. Időre meg mindegyikük szeret hazaérni, mert a legtöbbjüket azért még szerető feleség, vacsora és forró fürdő várja. Tehát konkrét tapasztalatuk van róla, hogy van miért dolgozni, van kiért áldozatot hozni.

Visszatérve a testbeszédre: nem mindegy, hogy merre és mikor fordul az ember, milyen arckifejezéssel szerel, mit sugall a testtartása, stb. Nem elemzett információk ezek, legalábbis nem tudatosan elemzettek, de a tudatalatti tört másodpercek alatt eldönti, hogy számíthat – e a másikra a szakember, milyen választ fog kapni, ha elkéri egy kicsit a szerszámát – amit szégyen egyébként nem odaadni.

És hát volt amikor egyik társunkat szerelmi csalódásból kellett helyrerakni. Ami persze munka közben lehetetlenség, de a tiszteletteljes csend, az együtt érző pillantások és az esetleg átvállalt kisebb feladatok azért magukért beszéltek.  Ennyit tehettünk érte ott, akkor.

Én azt gondolom, hogy nem kell mindenáron megtanítani a férfiakat érzelmi életet élni, észre kell venni és értékelni kell azt, ami van.

A cikk szerzőjéról:

Toplak Zoltán

A szerző mentálhigiénés asszisztens, író, civil újságíró. Társadalomelméleti könyvek és esszék alkotója, újságírója több pszichológiával és társadalomelmélettel foglalkozó internetes portálnak, blognak. Több internetes lap alapítója, társalapítója. Az internetes civil újságírói élet aktív szereplője, a Hírújság.hu mellett állandó szerzője a Valódi Egyenlőséget portálnak, a Férfiak Lapjának és a Férfihang Közéleti Magazinnak.

f Facebook
10 megosztás