10 megosztás

Azon dolgozunk, hogy legyen elég vakcina – Kormányhír

Magyarországon az uniós átlag alatt van a halálozási ráta Orbán Viktor miniszterelnök szerint.

Minden erőnket megfeszítve azért dolgozunk, hogy legyen elegendő vakcina, a Magyarországra megszerzett vakcinákat megfelelő rendbe szétosszuk, és eljuttassuk oda, ahol azokat be tudják adni az embereknek – mondta Orbán Viktor hétfőn azonnali kérdésekre válaszolva a Parlamentben.

– Ezzel foglalkozunk nap mint nap. Háborús időket leszámítva ilyen logisztikai műveleteket egy országnak szinte soha nem kell végeznie. Köszönet a rendőröknek, köszönet a gyártelepen dolgozó, raktártelepen dolgozó rakodóknak, munkásoknak, közigazgatási szakembereknek, orvosoknak, hogy ez a logisztikai művelet, amely félháborús logisztikai művelet, szerintem európai mércével mérve is sikeresen zajlik. A halál ellen és a fertőzés ellen, a vírus ellen csak az oltás segít – húzta alá a kormányfő.

A miniszterelnök kijelentette azt is, hogy Magyarországon az uniós átlag alatt van a halálozási ráta. „a helyzet az úgy fest, hogy Magyarország az európai összevetésben a középmezőnyben hátulról a kilencedik helyen, tehát a középmezőnyben található.” – fogalmazott Orbán Viktor.

Forrás: Kormány.hu

A cikk szerzőjéról:

f Facebook
10 megosztás