10 megosztás

Egy nagy nemzet, amely messze túlnyúlik az országhatárokon – Kormányhír

Országszerte és a határokon túl is megemlékezéseket tartanak a nemzeti összetartozás napján, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján.

A magyar nemzet megmaradt, azok, akiket elszakítottak tőlünk fizikai valójukban, lélekben mindig is velünk maradtak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő szerint van egy nagy nemzet, amely messze túlnyúlik az országhatárokon. Ennek a lelki közösségnek a megőrzése – az elmúlt nehéz száz év ellenére – mégiscsak sikerült. A nemzeti összetartozás gondolata erős, erősebb mint a korábbi évtizedekben bármikor is volt.

– Miközben nem fogjuk elfelejteni mindazt, ami történt, nem akarjuk örökre vereségre ítélt népnek tekinteni magunkat. Erősek, sikeresek akarunk lenni, részben azok is vagyunk. Miért ítélnénk magunkat vereségtudatra? – fogalmazott a miniszterelnök.

Kiderült, hogy a szomszédaink is, akikkel Trianon okán van is számos vitánk az ott élő magyarok jogait illetően, az erőt és a sikert respektálják. Amióta sikerült megerősödnünk, azóta javítottuk a szomszédainkkal a viszonyt. Egyre több szomszédunkkal egyre jobb kapcsolatban vagyunk, nem ellenfeleket gyűjtünk, hanem barátokat.

A jelenlegi bonyolult nemzetközi rendszerben nem arra kell törekedni, hogy Magyarország egyik vagy másik hatalom mellé álljon, hanem arra, hogy a saját utunkat járjuk – vélte Orbán Viktor.

A Nemzeti Összetartozás napján Magyar szemmel címmel kültéri fotókiállítás nyílt az Összetartozás Emlékhelyénél, az Országház mellett, és 20 óra 21 perckor az ország és a világ számos pontján egyszerre lobban fel az Összetartozás Tüze.

Az Országgyűlés 2010-ben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Forrás: Kormány.hu

A cikk szerzőjéról:

f Facebook
10 megosztás