10 megosztás

Zenei meglepetés

Amikor egy adott területre jellemző zenei műfaj váratlanul második hazára lel egy olyan területen is, melynek semmi köze az eredeti területhez. Íme két sajátos eset.

A tangó a spanyol gyarmati uralom alól felszabaduló Argentínában és Uruguayban született meg, a Río de la Plata folyó torkolata vidékén, ahol a két ország fővárosa található: délnyugaton Buenos Aires, északkeleten pedig Montevideo. A helyi, sokféle térségből összejött lakosság egyik identitásképzője lett a helyi alsóosztályok sajátos új zenéje, a tangó, mely szintén sokfajta zenei stílus sajátos keveréke. A XX. sz. elejére a tangó már túlnőtt városi és alsóosztályi jellegén, gyakorlatilag ez lett az argentín és uruguayi nemzeti zene és tánc. A tangó eredeti nyelve a spanyol argentín-uruguayi nyelvjárása. A dalok tematikája pedig enyhén szomorkás stílusban nosztalgia a múlt iránt, az idő múlásának kérlelhetetlensége, szerelem, férfiak-nők közti kapcsolatok bonyolultsága, szinte sosincs társadalmi, politikai üzenet.

Persze a tangó elterjedt lassan az egész világon. De valószínűleg nem akadt volna élő ember, aki megjósolta volna, hogy a tangó második hazája a világ másik végén lesz, Finnországban. Ott társadalmi értelemben fordított folyamat zajlott le, az felső osztályok zenéjeként indult, majd nemzeti zene lett belőle. Egyesek azt mondják, a szomorúság az, ami megfogta a finneket.

A dzsessz az USA-ban jött létre, Louisiana államban, alapvetően a néger zenei alapok keveredése az európai klasszikus zenével. Legfontosabb eleme a spontán önkifejeződés, az improvizáció. A fő tematika a nagy kérdések kerülése, hanem helyettük a hétköznapi élet.

Itt megint lett egy második haza, ami ismét teljesen szürreális: egy teljesen fehér és muszlim ország, Azerbajdzsán. Az I. vh. után jelent meg a dzsessz Azerbajdzsánban, majd folytatódott a szovjet időkben is. Egy időben majdnem tiltás alá került mint “amerikai” zene, de végül mindig maradt a “tűrt” kategóriában, sőt időnként “támogatott” zene is volt: a legkeményebb sztálini időkben lett engedélyezve egy állami dzsessz zenekar alapítása, majd Sztálin után egyenesen dzsessz szak lett létesítve a szovjet zenei főiskolákon. Amikor Azerbajdzsán független lett 1992-ben, az államhatalom egyenesen megtalálta a dzsesszt mint az azeri nemzeti identitás egyik elemét. Manapság a legfelsőbb azeri vezetés – az Əliyev-család, mely majdnem 30 éve irányítja az országot – védnökségével zajlanak állami dzsessz fesztiválok.

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás