10 megosztás

Reggel a villamoson

Még a precovid kor élménye: hosszú zakatolás a villamoson, 20 megállót is utaztam akkoriban szinte napi szinten.

Ilyenkor az utasok nagy többsége munkába menő kisember. Ülnek, s néznek maguk elé unottan. Ráadásul ez már a B csapat, az értelmiségiek, pontosabban az irodai munkásság. Az A csapat, a fizikai dolgozók elfárasztják izmaikat, nincs idejük gondolkodni se, így kisebbnek érzik a problémát.

Furcsa, de ez van, az elnyomottabb kevésbé elnyomottnak érzi magát. De ez nem egyedi jelenség. Amikor a középkori Európában mindenki gabonakását, krumplit és kenyeret evett, s olcsó fröccsöt ivott hozzá, ünnepeken fogyasztva csak húst, gyümölcsöt, rendes bort és sört, kevésbé érezte magát az átlagember rosszul, mint amikor a XIX. században megjelent a nagy bőség, csak éppen a legtöbbeknek nem volt rá pénzük. A relatív negatívum mindig rosszabb az abszolút negatívumnál.

Szóval az irodai dolgozó nem fárasztja ki magát fizikailag, marad ereje gondolkodni. Így még jobban átlátja: amit csinál, annak szinte semmi értelme, s az egész életvitele abszurd.

Az egyik ok, amiért elkezdtem állandóan kocsival járni munkahelyre ez volt: meg akartam magamat kímélni az életgyűlölő kisemberek látványától. Nem, nem hibáztatni akarom őket, jogosan van bennük ez az érzée, de azt vettem észre, rám is kezd átragadni. Ami pedig kezdte rontani ihletemet. A rossz oldala: így kevesebb impulzust kapok a kisemberektől.

Share this:

Related

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás