10 megosztás

Kisebbségi párt

A világ legkényelmesebb dolga nemzeti/vallási kisebbségi pártnak lenni.

Bármit is tesz vagy nem tesz a párt, a szavazatai biztosítottak, hiszen a narratíva az, hogy a “mi” közösségünk tagjai kötelesek a mi jelöltjeimkre szavazni hiszen ellenkező esetben “ők” nyernek, azaz a mi közösségünk képviselet nélkül marad. de legalábbis gyengül.

Bulgária posztkommunista történetének összesen 2 pártja van, mely 1990-2021 között minden egyes választáson sikeresen bejutott a parlamentbe: az egyik – ennek történelmi okai vannak – a volt kommunista állampárt utódpártja, a másik pedig a törökök/muszlimok pártja, a Mozgalom a Jogokért és Szabságokért.

Egyetlen veszély lehet egy kisebbségi pártra: szakad a párt.

A bolgár alkotmány tilt egyébként minden kisebbségi alapú pártot, így a Mozgalom a Jogokért és Szabságokért hivatalosan nem kisebbségi párt. Persze ténylegesen az: bolgár keresztény szavazói gyakorlatilag nincsenek, csak a párt vezetőségében vannak dísznek keresztény bolgárok, s fordítva: a muszlim szavazatok 90+ %-a erre a pártra megy.

A nem-kisebbségi hivatalos jelleg abban is megnyilvánul, hogy a párt egyetlen jelképe se tartalmaz török/muszlim jelképet, s minden hivatalos tevékenység kizárólag bolgár nyelven zajlik.

Most zajlik a népszámlálás Bulgáriában. Ennek keretében jelent meg a következő röplap, s itt is teljesen hiányoznak bármilyen kisebbségi jelképek, de már az is bizonyos felháborodást okozott, hogy a röplap szövege török nyelvű:

Maga a párt egyébként hivatalosan liberális, ennek azonban szinte semmi jelentősége nincs. Azért lett liberális, mert létrehozása pillanatában a liberális tűnt a centrumpoziciónak a posztkommunisták és az antikommunisták között.

Share this:

Related

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás