10 megosztás

Béremelések jönnek több ágazatban is – Tudatta a kormány

A magyar gazdaság képes volt arra, hogy elérje a járvány előtti teljesítményét, és ez egy közös, nagy sikere egész Magyarországnak. Ezért lehetőség nyílik sok olyan lépésre, amelyre eddig nem lehetett gondolni, közölte rádióinterjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő közlése szerint 2022. január 1-jétől megemelik az ápolónők bérét 21 százalékkal, a bölcsődei dolgozókét hússzal, a szociális világban dolgozókét húsz százalékkal, és a kultúrában dolgozókét is húsz százalékkal.

A pedagógusbérekkel kapcsolatban emlékeztetett, ők voltak az elsők, akiknél bérrendezést hajtottak végre 2013-2014 körül.

– Akkor egy nagyarányú emelés történt, de időközben a többi bér emelkedett, infláció is volt, így ők hátrább sorolódtak. Ez nem igazságos, és a pedagógusoknak igazuk van, hogy ők is bérrendezést akarnak. A következő évben lehetséges egy 10 százalékos emelés, és 2023 januárjában – ha így megy tovább a gazdaság teljesítménye -, lehet nagyobb bérrendezést is véghezvinni – világította meg Orbán Viktor.

Megjegyezte azt is, ha a minimálbért valóban fel tudják emelni 200 ezer forintra – ami azt jelentené, hogy a minimálbér magasabb lesz, mint a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején az átlagbér volt -, “akkor egy szép évet zárhatunk majd”.

Forrás: Kormány.hu

A cikk szerzőjéról:

f Facebook
10 megosztás