10 megosztás

Két hetesre bővítettük az oltási akcióhetet – Tudatta a kormány

Egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

“Tavaly kis karácsony volt, mert nem volt vakcina. Idén lehet nagy karácsony, de csak akkor, ha a harmadik oltást felvevők száma megnő” – fogalmazott a kormányfő.

A legtöbben a harmadik dózist veszik most fel, a legkisebb az első vakcináért jelentkezők aránya.

Arra is szükség van, hogy az emberek betartsák a korábban elrendelt védelmi intézkedéseket, hordják a maszkot, tartsák a távolságot.

Orbán Viktor szerint a közigazgatásban és az egészségügyben dolgozók, valamint a besegítő rendőrök és katonák emberfeletti munkát végezve garanciát jelentenek arra, hogy az egészségügy ne omoljon össze. Az egészségügyben rendelkezésre állnak a szükséges eszközök, ágyak, lélegeztetőkészülékek, van vakcina, orvosságok. Minden az emberfeletti és kitartó munkát végző orvosok és ápolók hősiességén múlik.

Elhangzott: miután egy nagy gyógyszergyártó cég megkapta az engedélyt az 5 és 12 év közötti gyermekek oltására, Magyarország is szerzett 2 millió vakcinát. Az első szállítmány december 20-a környékén fog megérkezni, 130 ezer adag lesz, és utána folyamatosan fogják majd szállítani Magyarországra a gyerekek számára elérhető vakcinát.

Forrás: Kormány.hu

A cikk szerzőjéról:

f Facebook
10 megosztás