10 megosztás

Alkotmányoznának

Érdekes vita. Két elkötelezett ballib megmondóember vitázik arról, lehet-e kétharmad nélkül alkotmányozni.

Az egyik ballib ért az alkotmányjoghoz, így azt mondja, nem lehet, miközben a másik nem ért hozzá, így szerinte lehet.

Róna végig halandzsázik, önellentmondásba keveredik. Karsai érveire képtelen választ adni. Talán a legviccesebb: jelenleg nincs is alkotmány, mert a parlament nem alkotmányozhat, még kétharmaddal se, viszont a megválasztott új parlament alkotmányozhat feles többséggel is.

Karsai tulajdonképpen egyetlen alapérvet felejtett ki: Róna legfőbb hivatakozási alapját, a jelenleg hatályos alkotmány C/ cikk (2) bekezdését, mely szerint “Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.“. Namármost, éppen egy esetleges feles alkotmányozás valósítaná meg a hatalom kizárólagos gyakorlását Azaz a feles alkotmányozás melletti ballib érvelés önmegsemmisítő.

Róna egyébként nem csak a konkrét esetben, hanem általában is, elméletben is téved. Ha komolyan vesszük szigorú elveit arról milyen egy igazi alkotmány, akkor pl. nincs alkotmánya se az USA-nak, se az Egyesült Királyságnak (azért mondom ezeket, mert ezekben az országokban élt Róna Magyarországon kívül), hiszen egyikben se a “nép” alkotmányozott, hanem nemcsak hogy mindkettőben testületek alkotmányoztak, hanem még népszavazás se volt e testületek határozatairól.

Valószínűleg Róna lehet MZP alkotmányügyi főtanácsadója, ezért zagyvál ő is marhaságokat a témában. MZP persze még hozzáteszi saját butaságát is, pl. azt a tévhitet, hogy az USA-ban népszavazás szükséges az alkotmányozáshoz. Ezzel szemben se az amerikai alkotmány meghozatalakor nem volt népszavazás, se a későbbi 33 alkotmánymódosításkor.

Share this:

Related

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás