10 megosztás

Rendszerváltó alkotmányzók

Múlt héten volt a rendszerváltó alkotmányzás a Városligetben. A közhiedelem szerint ez egy a sok ballib marhaság közül, pedig nem. A rendszerváltó alkotmányzók ugyanis nem ballibek, hanem tényleges elmebajosok.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ennek az alkotmányozósdinak ismerem a legkorábbi eredetét. Az ötletgazda egy ballib blogger volt 2012 elején a 2016-ig működött NolBlog-on. Az eredeti ötlet csak 2 pontból állt:

  • nem volt törvényes az új, 2012-es alkotmány elfogadása,
  • az új alkotmánnyal egy új ország lett létrehozva;

persze még a legelején bizonyítottam, mindkét állítás marhaság, de ennek semmi hatása nem lett azon kívül, hogy az ötletgazda minden létező fórumáról kitiltott engem. Aztán az egész burjánzani kezdett, már már több oldalnyi baromság lett belőle.

Az ötletgazda legelőször ex-SZDSZ-es körökben házalt fantáziáival, de akkor ott még nem Fleck Zoltán volt az alkotmányjogász szakértő, hanem a témához ténylegesen is értő emberek, így gyorsan lekapcsolták a lelkes bloggert, majd örökre melegebb éghajlatra tanácsolták. Ennek eredménye csak az lett, hogy a lelkes nyugdíjas blogger szakított a ballibekkel, de viszont egyre jobban belelovalta magát az “alkotmányozásba”.

A szakítás a ballibekkel a szó teljes értelmében értendő. Csak mivel a Fideszhez nem mehetett – hisz éppen a Fidesz alkotmánya ellen küzdött -, gyorsan olyan arcok körében találta magát, akikhez képest a korai jobbikos szubkultúra is erősen liberálisnak tűnt. Ma már ez a réteg nem annyira ismert, de a 90-es évek végén még egész komoly súlyt képviseltek: ez a Szűz Mária magyar volt, a sumérek színmagyarul beszéltek, s a hunok évszázadokkal Jézus előtt is már keresztények voltak áramlat, s egyetlen konkrétum a máról, hogy Magyarországon “cionista diktatúra” van.

Szóval az ex-ballib blogger bácsi kiöregedett 90-es évekbeli nemzetiradikális ex-fiatalok körébe került. Ebben a körben a joghoz kb. annyit értettek, hogy van a zsidó bíróság, mely meghurcolja az igaz magyarokat, így az ehhez képest mégiscsak képzett blogger szavait mindenki áhítattal itta. Ő meg igyekezett alkalmazkodni: bár eleinte még nem zsidózott, de beleszőtte az alkotmányozásba a Csodaszarvast, Attilát, a Fehérlófiát, s a Szentkoronát, így lassan teljesen nemzeti jellege lett az egész, eredetileg liberális agymenésnek. Később persze sikerült eljutni odáig, hogy Orbán “bolsevik zsidó”.

Aztán a hívek kiderítették pár évvel később, hogy az alapító alkotmányozó blogger bácsi is “zsidó” – értsd: ex-SZDSZ-es -, így végül kizárták mindenhonnan mint befurakodott ellenséget. Ma már nem aktív a bácsi a közéletben. Csak időnként hadakozik a Facebook-on egyes volt hívei ellen. Személyes sorsa viszont jóra fordult: összejött egy nála kb. 30 évvel fiatalabb csajjal, aki messiásként imádja őt, szóval már nincs egyedül.

De a mozgalom nem halt meg. Sőt! Bár részekre szakadt, megmaradt a keménymag. S mivel immár a joghoz teljesen nem értő lelkes emberek kezdtek jogi szakvéleményeket írni, egyre nagyobb marhaságok születtek. Ma már olyanokat írnak, amihez képest az eredeti ötlet kifejezetten értelmesnek tűnik.

Szinte hihetetlen, de egy fiatalabb lelkes harcos mára odáig emelte a mozgalmat, hogy az képes volt idén február 12-én összetrombitálni 20 ezer embert!

A legfrissebb ötletük ugyanis: össze kell gyűlnie az országlakosság 1 %-ának és ezzel azutomatikusan megszűnik az államhatalom, a nép veszi át a hatalmat. Ez állítólag egy nemzetközi jog elv, persze csak szerintük.

A másik fejlemény: időközben a ballibek egy vonulata – Fleck és Róna vezérletével – eljutottak az eredeti ötlet részleges elfogadásáig. Ez meglepő, mert ők azért rendelkeznek diplomával.

Fel lehetne vetni, miért nem egyesülnek fleckék-rónáék a rendszerváltó alkotmányozókkal? Persze a nyilvánvaló okot leszámítva: a zsidózást. Alapvetően a külsőségek miatt, mert azért nehezen lehetne elképzeni a ballib keménymagot Székely Himnusz éneklése közben.

A belső csoportjuk a Facebook-on nem nyilvános, de ez igen – vannak videók a múlt heti gyűlésről.

Share this:

Related

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás