Kamaszkorom nagy problémája volt a hazugság és az igazmondás megfelelő arányának megtalálása. Sokat vívódtam ezzel a kérdéssel.
A kereszténység nem ad megfelelő útmutatást, a 10-parancsolat pl. kifejezetten nem a hazugságot, hanem a hamis tanúskodást tiltja. A másik félreétett idézet újszövetségi “Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem.” (Máté 5:37), ami szintén nem a hazugságról szól általában, hanem konkrétan az eskütételről, azaz ismét a tanúskodásról.
A mindig minden körülmények között való igazmondás, a soha sem hazudás nyilvánvalóan farizeus magatartás. Farizeusság = a szót nézni, nem annak tartalmát. Az erkölcsös ember igenis köteles hazudni, amikor a hazugság növeli a jót, míg az adott esetben az igazság csökkentené.
Nyilván a határesetek okoznak gondot.
De a vicces az, amikor az udvariassági hazugságnak kialakul egy sablona. Annak idején Kubában a magyarok között is kialakult egy ilyen. A “hogy tetszik az élet Kubában?” kérdésre ugyanis nem lehetett igazat válaszolni. Politikai okokból éljenezni kellett a rendszert, az életet Kubában, csak jó ismerősnek lehetett elmondani a valós negatív véleményt. De nyíltan hazudni se akart az átlagember, azaz nem akarta a szar kubai életszínvonalat jónak hazudni, meg a nyilvánvalóan rossz politikai rendszert dicsérni, így a szokásos válasz a téma elterelése volt. Lassan megszületett a “gyönyörű szép a természet Kubában” sablonválasz. Olyan szinten elterjedt, hogy immár nem is lehetett tényleg dicsérni a természetet, mert immár mást kezdett jelenteni.
Share this:
Related
