10 megosztás

A ferencista demagógia

Patagóniai-Szivárványos Ferkó, a Soros-katolicizmus főmuftija jó példát adott hogyan kell demagógnak lenne felsőfokon.

Minden magyar ballib média napok óta ünnepli az ismételt homokpárti nyilatkozatot a vatikáni maffia részéről. Én azonban ilyen esetekben szeretem megnézni az eredeti forrást. A római pápa 3 homoklobbista kérdésre adott személyes választ.

Az eredeti spanyol nyelvű kérdések közül az 1. és a 2. értelmetlen, pontosabban jelentéktelen, hiszen ez tipikus alákérdezés, mindenki tudja előre a választ. Ez a 2 kérdés egyébként “¿Qué diría que es lo más importante que las personas LGBT deben saber de Dios?” és “¿Qué le gustaría que la gente LGBT supiera sobre la iglesia?“, azaz “Mit mondana, mi a legfontosabb, amit az LGBT személyeknek tudniuk kell Istenről?” és “Mit szeretne, hogy az LGBT emberek tudjanak az egyházról?“. A választ nem is írom le, mert egy óvodás is azonnal válaszolni tudna.

Az igazi kérdés a 3,: “¿Qué le dice a un católico LGBT que ha está experimentado el rechazo de la iglesia?” – “Mit mond egy LGBT-katolikusnak, aki az egyház elutasítását tapasztalja?“.

A válasz fájóan hosszú a neves eretnek részéről: “Le haría ver que no es “el rechazo de la Iglesia” sino de “personas de la Iglesia”. La Iglesia es madre y convoca a todos sus hijos. Cfr. la parábola de los invitados a la fiesta: “justos, pecadores, ricos y pobres, etc.”. Una Iglesia “selectiva”, una Iglesia de “pura sangre”, no es la Santa Madre Iglesia, sino una secta.“. Magyarul: “Látatnám vele, hogy ez nem „az egyház elutasítása”, hanem „egyházi személyeké”. Az Egyház anya, és minden gyermekét meghívja. Vö. a vendégség példázatával: “igazságosok, bűnösök, gazdagok és szegények stb.”. Egy „válogató” egyház, egy „vértiszta egyház” nem az Anyaszentegyház, hanem egy szekta.“.

Ha a római pápa diplomata lenne, azt mondanám, bravó, mert itt minden van, csúsztatás, az eredeti kérdés kiforgatása, s bárhogy értelmezhető válasz. Csak egy főpapnak nem ez a feladata, ő nem diplomata.

Kicsit leegyszerűsítve, de a válasz homoklobbista értelmezése: hurrá, a római pápa kimondta, az egyház nem utasítja el a homokosokat, ez csak egyes egyháztagok magánvéleménye, s az egyház valójában szívesen látja a homokosokat.

Megint kicsit leegyszerűsítve, de a válasz pápamentegető keresztény értelmezése: hurrá, a római pápa bűnösöknek mondja a homokosokat, s mint ilyeneket tekinti Isten gyermekeinek!

Lássuk a valóban keresztény választ! Nyilván igaz, hogy az Egyház nem lehet “vértiszta”. Ha így lenne, egy ember se lehetne egyháztag, hiszen mindenki bűnös: oké, a katolicizmus szerint volt egy bűntelen ember, Szűz Mária, szóval ő lenne az egyetlen egyháztag az utóbbi 2000 év alatt.

A “vértisztaság” követelményét egy III. századi eretnekség, a novacianizmus – mondják montanizmusnak is, de az téves, bár a két csoport között sok a párhuzam – hirdette. A sztori lényege Traianus Decian római császár (249-251) döntése, hogy végleg leszámol az egész kereszténységgel. A Birodalom minden lakosát – kivéve az ez alól mentességet élvező zsidókat – felszólította a legközelebbi állami hivatal: mutasson be áldozatot hivatalos állami tisztségviselő előtt, aminek megtörténte után az illető hivatalos igazolást kapott a hatóságtól, hogy ő törvénytisztelő állampolgár. Az áldozat egyébként egy 4-5 másodperces tett volt: a római császár képmása előtt meg kellett gyújtani egy illatos füstölőt.

Aki megtagadta, azt kivégezték. Volt aki elbújt, dehát ez kevesek lehetősége volt akkor is. S voltak akik bátran kiálltak, megtagadták az áldozatot, majd ennek következtében bátran meghaltak.

A nagy többség meg persze úgy cselekedett, hogy minden átlagember minden korban szokott: azt mondta magának, a belső meggyőződés nélküli áldozat nem is igazi áldozat, azaz ez nem is igazi hitszegés, szóval szépen engedelmeskedett: megjelent a hatóság előtt, elvégezte a pár másodperces füstölőlóbálást, majd békésen átvette a hatósági pecsétes igazolást.

Aztán amikor a császár meghalt, s az új császár beszüntette ezt az egészet, a formailag hittagadó tömegek meg visszamentek az Egyházba, ahol azonban azzal szembesültek: egyesek szerint ők halálos bűnt követtek el, nem lehetnek többé keresztények. Az Egyház vezetése persze a formailag hittagadók mellé állt, azt hangoztatva: a pogány áldozat bemutatása bűn volt ugyan, de ugyanúgy megbocsátható, mint minden más, azaz bűnbánat után minden volt füstölőlóbáló teljesjogú egyháztag lehet ismét – mert szép dolog a mártírhalál, de ez nem várható el mindenkitől. S emiatt szakadt el az ezt ellenzők csoportja, akik azt hirdették: az egyháztagnak igenis “vértisztának” kell lennie – ők a novacianisták. Akik egyébként fennmaradtak egészen az észak-afrikai iszlám hódításig mint kis csoport.

Teológialag persze a novacianizmus abszurdum, hiszen Jézis a bűnösökhez jött el, s senki nem állította, hogy a keresztség felvétele megszünteti a bűnözés képességét. Azaz természetesen igaz a római pápa érvelése, hogy az Egyház befogadó, mindenkit meghív, s nem vértiszta.

A gond csak ez: a kérdés nem ez volt. Maradva a történelmi példánál: ez olyan, mintha itt össze lenne keverne a császár előtti füstölőáldozat bemutatása és annak helyeslése. A novacianisták elleni érv se az volt, hogy jöjjenek csak be a templomba az ex-füstölőlóbálók, szívesen látjuk őket, sőt felállítunk nekik a templomok egyik sarkában császárképeket, ahol továbbra is lóbálhatnak füstülőt.

A ferencizmus sokkal veszélyesebb eretnekség, mint a novacianizmus volt, mert folyamatosan csúsztat és hazudik. A novacianizmus hívei persze tévedtek, de hazugsággal, csúsztatással nem voltak vádolhatók. Természetesen Isten nem tagad meg senkit, bátran jöhetnek az Egyházba homokosok, pedofilok, gyilkosok, szadisták, bárki más, de a cél minden esetben a bűnbánat gyakorlása, s ezen keresztül a lelki katarzis.

A ferencisták ezért is nem keresztények: éppen az egyik legfontosabb keresztény értéket, a bűnbocsánatot és a változás készségét hallgatják el.

Éppenhogy a ferencista “egyház” egy szekta: amolyan ateista, sátánista, progresszív-neoprotestáns klubmozgalom, ahová bárki bemehet, aki tetszik a gurunak, s ott a befogadott bármit tehet, míg persze egyetért a guru minden szavával.

Share this:

Related

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás