10 megosztás

Túl sokat akar a szarka

A túlzott erőszakosság ritkán sikeres. S még ha sikeres is, a siker ideiglenes.

A mostni bolgár kormányzat helyzete pontosan ez most.

Emlékeztetnék a mostani bolgár kormánykoalíció összetételére:

  • PP – a fő párt a “korrupcióellenes” párt, népszerűsége már a felére esett a választások óta, ez egy ideológiailag zavaros párt, de feltétlenül nyugatbarát,
  • BSZP – a szocialista, posztkommunista párt, mely szemben történelmi magyar testvérpártjával, az MSZP-vel ellentétben, enyhén nacionalista, s mérsékelten nyugatszkeptikus, a hagyományos értékek kérdésében erősen nyugatellenes,
  • ITN – teljesen zavaros identitású párt, enyhén nacionalista és nyugatszkeptikus.
  • DB – liberális-konzervatív, nyugatpárti.

Tulajdonképpen a 4 pártot csak a korábbi kormánypárt utálata hozta össze. Bármelyik párt kiesése a kormánytöbbség megszűnését jelentené.

Amerika viszont nem elégszik meg azzal, hogy a kormány hű hozzá. Teljes odaadást akar. Ennek eleme a Macedónia-kérdés. Észak-Macedónia nem tudja megkezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat a bolgár vétó miatt. Amerika már többször szólt: ez elfogadhatatlan, s Észak-Macedónia kizárása a csatlakozási folyamatból egyedül Putyin érdeke, azaz a bolgárok Putyint támogatják.

A bolgár kormányzatból azonban egyedül a PP hajlandó kompromisszumra, s feladni a vétót. Még a DB is inkább vétópárti, nem beszélve a másik 2 kormánypártról. S itt az ukrán kérdés megoldási módszere se jöhet szóba, mert mind a 3 ellenzéki párt is vétópárti.

Ha tovább megy a nyomás, a kormány belebukik. Amerika meg fogja buktatni saját embereinek kormányát. Mohóságból.

Share this:

Related

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás