Az előbbi cikkemről jutott eszembe életem egyetlen diákcsínje.
Alapvetően nagyon rendes, nem harcias, békés ember voltam mindig, gyerekként is. Írásban néha agresszív vagyok, de csak írásban, s ennek is csak írástechnikai célja van. Engem nagyon sokáig kell idegesíteni, hogy tényleg harcias legyek.
1979-ben bementünk pár osztálytársammal az NDK Centrum nevű intézménye, ami amolyan keletnémet kulturális intézmény volt. A rendszerváltozás után Porsche szalon lett egyébként, most nem tudom mi az, de mindjárt megnézem, s beteszem a képet.
Szóval éppen valamilyen unalmas kiállítás volt, politikusok fényképeivel. A teremőr bácsi nagyon udvarias volt, valószínűleg napokig egy árva lélek se tévedett be oda, így megörült, hogy megjelent pár darab 12-13 éves gyerek.
Megláttam az asztalon aztán a vendégkönyvet. Kinyitva ott, ahol Honecker és Kádár elvtárs bejegyzése volt. Agyam jól pörgött, s mivel a teremőr nem is nézte mit csinálok, gyorsan fogtam a tollat, s a két neves ember alá odaírtam “Jó étvágyat és kellemes szórakozást!”. Semmi trágárság, de abszolút abszurd humor.
Aztán elbüszkélkedtem az osztályban tettemmel. A legtöbben nem hitték el, amolyan málé gyerek hírében álltam. Én meg mondtam, menjetek, nézzétek meg. S pár nap múlva tényleg elment pár osztálytársam. Én velük mentem, de óvatosan kint maradtam, egy padon. A teremőr bácsi folyamatosan a gyerekekkel volt, s még el is magyarázta nekik “pár napja itt volt 4 huligán, s belerondítottak a vendégkönyvbe! nézzétek meg! s ki se szakíthatom ezt az oldalt, mert kitépném akkor Honecker és Kádár elvtárs beírását! bárcsak el tudnám kapni ezeket a huligánokat!”.
Aztán jobb lett ezzel a renomém az osztályban.
Share this:
Related
