10 megosztás

Egyenlőtlen képviselet

Lehet-e más érdekét képviselni úgy, hogy a képviselő nem része a képviselt érdekközösségnek.

Annak idején a kommunista mozgalom alapproblémája éppen ez volt: a proletárok képviselői csupa jómódú ember, de legalábbis szegény értelmiségi volt, igazi proletár nemigen volt.

Az eredmény: a kommunista mozgalom sose volt képes szerves kapcsolatot kiépíteni azokkal, akiket állítólag képviselt.

Amikor ezt kezdték felismerni a II. vh. utáni nyugati kommunista pártokban, voltak is megoldási próbálkozások, jellemzően vicces álmegoldások. Pl. a francia kommunistáknál tilos volt egy időben a szakmunkás átlagbérnél többet keresni, a többletet be kellett fizetni a pártkasszába, ez persze csak a politikai tisztségekből származó fizetésekre vonatkozott. Ráadásul a pártvezetőséget nem érintette, mert az olyan pénzen kívüli juttatásokban részesült, hogy az bőségesen kompenzálta a pénzmegvonást.

Mint egyes modern vallásokban, ahol azt hazudják, náluk mindenki önkéntes, nincs fizetett papság, miközben képtelenség nagy szervezetet fenntartani fizetett, csak azzal foglalkozó emberek nélkül. Jó példa a mormonok, akik verik a mellüket, hogy náluk mindenki önkéntes, csak aztán ez csak a legalacsonyabb tisztségekre vonatkozik a valóságban. Az utcán térítő fiatal misszionáriusok valóban nem kapnak semmilyen fizetést, ez tény, de a főnökeik már igen, bújtatott alakban. Nagyon régen ismertem egy mormon misszióvezetőt, nagy ember volt, később a mormonok egyik felső szervébe is bekerült (ugyan nem a legfelsőbe, de az aztán következőben, mindjuk kádárista szakszavakkal nem volt sose se a PB, se a Titkárság tagja, de a KB-tagságig eljutott). Úgy élt mint egy bankfiók vezetője, rendkívül magas életszínvonalon, s közben nem származott gazdag családból. A megoldás: az egyik mormon intézmény magasrangú alkalmazottja volt, ami már nem számít papi tisztségnek, így nem vonatkozott rá az ingyenesség követelménye.

Annak idején a szovjet propaganda úgy magyarázta a nyilvánvaló furcaságot, hogy a proletárforradalmat nem proletárok szervezték, hogy ezek olyan osztályidegen emberek voltak, akik képesek voltak osztályérdekeiken felülemelkedni.

Mert hát Engels nagytőkés volt, Trockij gazdag kereskedő fia, Lenin felső-középosztálybeli kisnemes család gyereke. Még Marx és Sztálin legalább tényleg nyomorogtak, de egyiknek se volt így se proletár a származása.

Szóval a hivatalos magyarázat közröhej tárgya volt.

Valójában ez kommunista kontextuson kívül is valós kérdés. Nagyapám mondta, a Horthy-rendszer alatt a lehető legjobb munkahely a szakszervezeti funkcionáriusé volt, ő ugyanis sose vesztette el állását.

Sokszor magamon is érzem ez. Nem hamis-e, hogy az ellen a rendszer ellen írok, melynek végülis a kedvezményezettje vagyok? Mert világszinten – bárhogy is számítom – benne vagyok a felső félmilliárdban, ez a világ 5-6 %-a, de talán inkább a felső 200 millióban vagyok benne inkább, ez még elitebb pozíció. Vajon nem olyan ez, mint Engels harca a tőke ellen?

A választ nem adom meg, nem az én dolgom ez.

Share this:

Related

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás