10 megosztás

A tolmács bizalmi munka

Régen elévült, megírható már. Meg hát eleve nem bűncselekmény.

Egy időben jó megbízóm egy erősen ex-titkosszolgálati hátterű bolgár üzletember volt. Akkoriban én még 30 se voltam, ő meg 55 körül volt, szóval most 80 felett van, ha még él.

Nem az a tipikus ex-komcsi újgazdag volt. Utálta a luxust. ami szokatlan volt ezekben a körökben. A valószínű ok: a különböző ázsiai harcművészetek fanatikus híve volt, díjai is voltak, s 55 évesen még simán gyakorolt: minden nap felkelt hajnalban, s egy órát gyakorolt a szabadban.

Egyébként kinézetre gyomorbajos, nélkülöző könyvelő kinézete volt. Senki soha nem találta volna ki, hogy a valóságban multimilliomos karatebajnok, aki valószínűleg egy egész csoport hulligánnal képes lenne puszta kézzel megbirkózni.

Ő keresett engem. Akkor Szófiában laktam. Volt egy hirdetésem, hogy bolgár-magyar fordítást vállalok. Felhívott, elmentem hozzá, adott 1 oldal szöveget, utólag kiderült, kamu volt, csak látni akart, megbízhat-e bennem. Megcsináltam, fizetett, majd megkérdezte: lehet-e szó tolmács-eszkort szolgáltatásról. Mert dolga van Budapesten, s tárgyalni akar, de ő csak bolgárul és oroszul beszél (Moszkvában végzett a KGB Akadémián, még a 70-es évek végén), a partnerek meg magyarul és németül, meg angolul, s megbízható tolmács kellene.

Megállapodtunk, jól fizetett, 3 napra az akkori bolgár havi átlagfizetésnél kicsit többet ajánlott.

Elmentünk, majd többször is. Azt, hogy pont miről tárgyaltunk, azt nem írom le, ez bizalmas infó továbbra is, de semmi bűnös nem volt benne: szimpla kereskedelmi ügylet, persze nagy összegről volt szó.

Aztán máskor is mentünk. Még beszélgettönk is sokat, bár haverok sose lettünk, mindvégig csendőrpertuban voltunk: én magáztam, ő tegezett, viszont – ez vicces volt – “Marinov úr” alakban szólított.

Bár hasznos tanácsot adott azért. Amikor pl. egy nagyobb összeget akartam áthozni Budapestről Szófiába készpénzben, azt terveztem, megyek olcsón, busszal, mire ő “ne hülyéskedj, Marinov úr, költs egy repülőjegyre”, majd elmondta, ha bejelentem az összeget a Szerbiába való belépéskor Horgoson a határon – ahogy ezt meg kellett tenni a szabályok szerint -. a határőrök leadják azonnal az infót a haverjaiknak, aztán a busz meg lesz állítva 40-50 km-rel arrébb, s ki leszek rabolva. Még azt is mondta, ha kell, vesz nekem jegyet, s majd legközelebb levonjuk a megbízási díjamból.

Szót is fogadtam. S áthoztam a pénzt, pár ezer dollár volt, neki persze filléres összeg, de nekem jelentős.

De az érdekes, ami miatt az egészet írtam.

Egyszer megkérdezi, tudok-e németül vagy angolul. Mondtam, németül nem, angolul közepesen. Mondja, oké, akkor menjünk el Genfbe, egy napra, este megérkezünk, másnap délben vissza, mert kell tolmácsolni. Én mondtam, dehát én nem vagyok angol tolmács, érteni értek elég jól, de a beszédem közepes. Ő erre azt válaszolta: neki a megbízhatóság a fontosabb, nem a tökéletes nyelvtudás, nem akar más tolmácsot választani, mert azzal még egy ember tudna a dolgairól, míg engem már úgyis ismer, s megbízhatónak bizonyultam.

Meg persze nekem az az előnyöm is megvolt, hogy magyar útlevelemmel nem kellett vízum (neki meg volt állandó vízuma, fene tudja hogyan).

A bolgár állampolgároknak csak a 2000-es évek elején lett vízummentes Nyugat-Európa.

Szóval mentünk Genfbe. Nyilván nem fogok részleteket leírni erről se, de egy momentum van, ami miatt ezt leírom.

Az emberkének 3 helyen volt számlája, s az egyik bankba mentünk ezek közül. Úgy tűnik, ez volt legkevésbé fontos számlája, alig pár százezer frankja volt ott.

Jön a banki alkalmazott, olasz lehetett, legalábbis olaszos akcentusa volt angolul, külön szobába leülünk, majd lassan elmondja, hogy nagyon elnézést kér, de probléma van, mivel a bank úgy döntött, leépíti a lakossági szolgáltatásait, s a kis számlák fel lesznek mondva. Kiderült: 1 millió frank alatt minden számla kicsi.

Bolgár ember tudomásul vette, azt mondta, gondolkodik még, átviszi-e a pénzt máshová vagy megnöveli az egyenleget 1 millió fölé. Távoztunk.

Kifelé odaszólt nekem “ezek a majmok teljesen elvesztették a kapcsolatot a valósággal, az egyenlegem több, mint 20 évnyi svájci átlagfizetés, s ez nekik kevés – megértek a pusztulásra az idióta operettországukkal együtt”.

S ez volt az a pillanat, amikor a leginkább egyetértettem vele hosszú, pár éves együttműködésünk alatt.

1997 óta nem tudok róla semmit.

Share this:

Related

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás