10 megosztás

Akciótervvel segítjük a turisztikai ágazatot – Kormányhír

Eltöröljük a SZÉP-kártya rovatait.

Akciótervet fogadott el a kormány a turisztikai ágazat támogatására annak érdekében, hogy a szállodák és vendéglátóhelyek a téli szezonban, a magas energiaárak mellett is nyitva tarthassanak – ismertette a kormány döntését Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Az ágazat szereplőinek nem kell megfizetniük a nettó árbevételük 4 százalékát kitevő turizmusfejlesztési hozzájárulást idén október 1. és jövő év március 31. között.

Eltöröljük a Széchenyi Pihenőkártya különböző füleit, a vendéglátásra, szállásra vagy szabadidős tevékenységre nyújtott források mindegyike más-más területen is felhasználható.

Fél évre lazítunk a turisztikai ágazat adatszolgáltatási kötelezettségén, és a szálláshelyek minősítésének határidejét is kitolja egy évvel. Emellett kizárólag a turisztikai ágazatban lehetőség lesz huszonnégy havi munkaidőkeret alkalmazására – közölte a miniszter.

A lengyelországi rakétabecsapódás is egyértelművé teszi, milyen fontos, hogy a lehető leghamarabb tűzszünet legyen, és béketárgyalások kezdődjenek. A rendelkezésre álló információk szerint az valószínűsíthető, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Lengyelország területére. A teljeskörű vizsgálat eredményét mindenképpen meg kell várni.

Ez a helyzet, és azok órák, amelyek során nagyon sokan orosz támadást vélelmeztek, egyértelművé teszik, milyen fontos, hogy a lehető leghamarabb tűzszünet legyen, és minél előbb azonnali béketárgyalások kezdődjenek, illetve hosszú távon is olyan megoldást lehessen találni, amely tekintettel van Ukrajna érdekeire és területi szuverenitására, ugyanakkor a lehető leghamarabb véget vet a szomszédságunkban az elmúlt hat-hét hónapban zajló vérontásnak, mondta a miniszter.

Gulyás Gergely kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy a magyar kormány a NATO-alapszerződést, különösen annak 5. cikkelyét magára nézve kötelezőnek tartja. Úgy látja, hogy valamennyi tagállam elkötelezett ebben a tekintetben.

Azt is jelezte, alacsonyabb nyomással, de újraindult a Barátság kőolajvezeték, amely kedden állt le a vezeték áramellátóját ért támadás miatt.

Forrás: Kormány.hu

A cikk szerzőjéról:

f Facebook
10 megosztás