10 megosztás

Hát nem

Hát nem lett semmivel se szimpatikusabb Nagy-Bandó, életinterjúja meghallgatása után se.

Ő volt a 80-as évek első fele új humorista nemzedékének oszlopos tagja. Akkoriban én későkamasz koromban voltam, így eleve a szokásosnál is érzékenyebb voltam. De azt hiszem, nem voltam/vagyok vele szemben igazságtalan.

Alapvetően olyan Hofi-utánérzés, csak sokkal kisebb tehetséggel és hatalmas dózis demagógiával. S nem a hatalom iránti hűséget róvom fel – Hofi se volt ellenzéki -, akkor másképp nem is lehetett, azaz egy tényleg ellenzéki ember sose kapott volna lehetőséget. Csakhát Hofi nem volt gusztustalan, nem volt seggnyaló, ő egyszerűen csak hallgatott a tabutémákban.

S ami legjobban zavart: Nagy-Bandót imádta az átlagember. Ahogy Kádárt is. Az átlagember egyszerűen nem vette észre mi van az egész mögött: a buta viccek mögött a hatalom kritikátlan éljenzése rejlik.

Aztán persze Nagy-Bandó azonnal váltott, a ballib megmondóemberek megbecsült tagja lett.

Életében egyetlen alkalommal volt önálló: amikor az LMP korai időszakában LMP-s lett, ezzel szembemenve a hivatalos vonallal. Persze aztán gyorsan visszament az akolba.

Persze a fő baj vele nem gerinctelensége, hanem tehetségtelensége: szar viccek, közhelyek, seggnyalása, demagógsága, szappanoperás romantikája.

Én egy szavát se hiszem el.

Share this:

Related

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás