10 megosztás

Periféria

A The Peripheral című új amerikai sci-fi sorozat kb. olyan, mint a Westworld és a Matrix összevegyítése. Persze mindkettőből csak az értelmes részeké, mert a Westworld a 3. évadtól marhaság, sőt nézhetetlen marhaság, míg a Matrix esetében ugyanaz elmondható minden részről, a legelsőt leszámítva.

Bolgárul van erre egy jó szó: боза (boza), ami egy ital. Magyarországon régóta kihalt, de állítólag a magyarországi kunok még a XVIII. században is itták. Lényegében ez amolyan türk sörszerű izé, állítólag a türk őshazából, a mai Ujgúriából származik, alapvetően erjesztett passzírozott gabona, azaz sűrű barnás ital. Van olyan verzió is, hogy nem is ujgúriai és nem is ősi, hanem törökországi és középkori, s a közép-ázsiai ősi eredet csak fantázia, az oszmán-törökök marketingfogása.

A lényeg: Közép-Ázsiában mindenhol máig népszerű termék, s el van terjedve ott is, ahová kiterjedt a török hatás, Európában pl. a legnagyobb bozakészítők és fogyasztók az albánok. New Yorkban élő bolgár ismerősöm mondta, ha az ember jó bozát szeretne, akkor albán boltba kell menni New Yorkban.

A magyarok jellemzően nem ismerik, kivéve a romániaiakat, mert a románok is fogyasztják, bár náluk nem olyan népszerű, mint manapság Albániában és Bulgáriában.

Egyébként szerintem baromi rossz ital, én személyesen utálom. Mondják is nekem: látszik, hogy nem vagyok igazi bolgár, mert az igazi bolgárok szeretik a bozát.

Külsőre olyan, mint a tejeskávé, ez sokakat meg is zavar. De aztán csak egy kis korty kell, hogy az ember rádöbbenjen: nagyon nem tejeskávé. Olyan alacsony alkoholtartalmú nyálkás-tapadós folyadék az egész, kissé romlott szaggal.

De a lényeg: a bolgár nyelvben a “boza” szónak van egy másodjelentése: kb. értelmetlen, unalmas szövegelést jelent, valószínűleg onnan, hogy valaki csak önti magából a szöveget, ahogy ömlik a boza a szájba.

Szóval a dögunalmas, idegesítő filmeket is bozának nevezik bolgárul. A Westworld új évadjai és a Matrix új részei tehát boza.

De visszatérve: A The Peripheral című sorozat a maga módján jó alkotás, annak ellenére, hogy kicsit el van húzva a sztori. A lényeg: két időpontban játszódik a történet, a közeljövőben (30-as évek) és 2 nemzedékkel később, a XXI. sz. végén. A közeljövőben a főszereplők virtuális szimulációs játékokban játszanak, profi játékosokként, ezzel keresve pénzt, míg lassan kiderül: az egyik játék nem is játék, hanem valóság, mégpedig egy XXI. végi jövőbeli állapot.

Innentől a történet lényege: mi a viszony a 2 valóság között. Csak az utolsó részben derül ki.

Viszont maga az alapötlet az ami érdekes. Persze semmi új nincs benne, számtalan film foglalkozott már az “a világ nem valós” tézissel. Talán a legismertebb a Fassbinder féle Világ dróton című. Kevesen gondolják végig ezt így, de valójában ez a kereszténység alapállítása is: a világ a szó szoros értelmében nincs, mert virtuális, de ez megvan a hindu vallásban is.

A kérdés ilyenkor az, kb. 5 pontban:

  • mi a szimuláció célja,
  • mi a valódi valóság, az elérhető-e a szimulációból,
  • az “igazságot” meglátó egyénnek mi a feladata ezek után, hol kell “teljesíteni”,
  • a szimulációban való lét megtagadandó vagy épp ellenkezőleg,
  • lehet-e egyszerre sikeresnek lenni mindkét síkon.

Share this:

Related

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás