10 megosztás

A diákhitelekre is kiterjesztjük a kamatstopot – Tudatta a kormány

Az elhibázott szankciók árát nem a diákok fizetik meg.

A diákhitelekre is kiterjesztjük a kamatstopot; a Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától, a Képzési hitelt és a Diákhitel2-t pedig továbbra is kamatmentesen vehetik fel a felsőoktatásban tanulók – jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter a kormány Facebook-oldalán.

Az elhibázott brüsszeli szankciók az “egekbe lökték” az energiaárakat és az inflációt. Sorra dőlnek meg a történelmi rekordok, egész Európa ettől szenved. A szankciós kamatfelár letörése, így a családok és a teljes foglalkoztatás megvédése érdekében már korábban kamatstopot vezettünk be a lakossági hitelekre, majd ezt kiterjesztette a kkv-szektorra is. A drasztikusan megromlott kamatkörnyezet miatt megvizsgáltuk a diákhitelek helyzetét, amelyeket már közel 500 ezren vettek igénybe és mintegy 250 ezer diploma megszerzéséhez járultak hozzá.

“Megállapítottuk, hogy amennyiben a kormány nem intézkedik, úgy a szabadon felhasználható Diákhitel1 kamatát a duplájára, több mint 10 százalékra kellene felemelni; ezzel több mint 100 ezren kerültek volna nehéz helyzetbe” – fogalmazott Nagy Márton.

– A magyar kormány nem hagyhatta, hogy az elhibázott szankciók árát a diákok, a hallgatók fizessék meg, magyar fiatalok ezrei essenek el a továbbtanulás lehetőségétől – hangsúlyozta. Hozzátette: mindent el kell követni, hogy aki akar és képes rá, az tanulhasson, meg kell védeni a fiatalokat. A kormány ennek tudatában arról döntött, hogy a lakosságot és a vállalkozásokat követően a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter.

Forrás: Kormány.hu

A cikk szerzőjéról:

f Facebook
10 megosztás