10 megosztás

Megbontani az egységet

Annak idején a nagymamám egyik mondása az volt “ha ő beugrik a kútba, utána ugrasz?”.

Nos, az “egység” varázsszó, ahogy a “tolerancia” is. Meg még a “szeretet” is. Szóval nem feltétlen érték. Szeretni mindent hülyeség, mert ezzel éppen a szeretetet semmisítjük meg, hiszen azt is szeretjük, amit nem kellene. Ahogy toleránsnak se szabad bármi iránt lenni.

A normális ember nem toleráns minden iránt, s nem szeret mindent.

Ugyanez az egység is: a hülyeség egységét rombolni kell, de legalábbis nem részt venni benne.

A cikk egyébként sokat mond el a bolgár hozzáállásról: “A diplomaták szerint Magyarország mellett Bulgária is szót emelt a „minden társadalmi nem” kifejezése ellen, mivel az ellentmond az alkotmányukban szereplő meghatározásnak, ugyanakkor nem áll szándékukban megvétózni a közös álláspontot.“. Ugyanez hétköznapi nyelven: nem szólunk bele, nehogy valaki aztán bántson minket, de nem fogjuk alkalmazni, s ha nagy a nyomás, akkor bevezetjük papíron, majd elsumákoljuk.

S tényleg ez a bolgár tipikus magatartás mindenben, ez a török hódoltság alatt kifejlesztett túlélési technika: bólogatunk a töröknek, mert ha nem, akkor levágja a fejünket, de aztán, amikor nem néz oda, akkor nem teljesítünk, s első adandó alkalommal mi vágjuk le az ő fejét.

Működött a módszer fél évezreden keresztül, most is működni fog a nyálasan undorító Európával szemben. Plusz még jobb is a helyzet, mint a törökök esetében: a törökökről lehet rosszakat mondani, de azt nem, hogy elmebeteg és öngyilkos hajlamaik lennének.

Minden normális ember számára nagyszerű hír, hogy a züllött európai civilizáció egyre nagyobb lépésekkel teszi tönkre saját magát. Aztán amint végletesen elgyengíti magát, eltapossuk a férget, s pont.

Már látom a jövőt: úgy 2050 körül bemegy 10-15 fegyveres az Európai Parlament épületébe, a plafon felé lövéseket ad le, mire a patkányok hazaszaladnak. Az épületet pedig majd hasznosítjuk valami nemes célja, pl. kóbor macskák menhelyét alakítjuk ki benne.

Share this:

Related

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás