10 megosztás

Nehogy lekéssük a vonatot!

Nehéz volt, mert csúcsdemagógia, de végignéztem hősiesen. A Kötöttfogás új, színpadi adását. S meg kell mondanom, a leginkább ballib szöveget Puzsér nyomta, szinte hihetetlen hogy ez az ember mekkorát zuhant.

A résztvevők nyilván nem ismerhetik a bolgár történelmet, annak modern szakaszát se. Pedig van benne egy igencsak tanulságos elem.

Az előzményeket el kell mondanom röviden. A XIX. század végi nagyhatalmi politika pont olyan rövidlátó volt, mint a mai. Az akkori nyugat 4 fő ereje Anglia, Franciaország, Németország, s Ausztria-Magyarország voltak. Valamiért ezek eldöntötték: a legnagyobb veszély az orosz terjeszkedés a Balkánon, s ezt egyetlen módon lehet megállítani, Törökország támogatásával. Szóval “a határok sérthetetlensége” szent tehén volt, pedig mindenki tudta, a határok abszurdak. Különösen az angolok és a franciák voltak fanatikusak, a németek és az osztrák-magyarok valamivel mérsékeltebben viselkedtek. (A Habsburgok titokban mindig abban reménykedtek: esetleg majd ők veszik át a törökök szerepét.)

Szóval a helyzet az volt, hogy az akkori Törökország hatalmas európai területekkel rendelkezett, miközben ezeken 10 % török lakosság se élt. Övék volt a mai Albánia, Koszovó, Észak-Macedónia, Észak-Görögország, Bulgária délnyugati része, valamint a mai Montenegró és Szerbia kisebb részei is (a legfontosabb a kettőjük közti Szandzsák). Hivatalosan az övéké volt Bosznia-Hercegovina is, de ez csak formális uralom volt, ez ténylegesen osztrák-magyar irányítású volt 1878 óta.

A status quót először Ausztria-Magyarország sértette meg, amikor 1908-ban hivatalosan is annektálta Bosznia-Hercegovinát. Ennek árnyékában Bulgária kiterjesztette magát Törökország rovására, az addig autonóm török tartományt, Kelet Ruméliát elfoglalta (akkor lett Plovdiv bolgár).

Mivel mindezt nem követte hatalmas botrány, a balkáni országok arra jutottak: a nyugat nem fog immár bevatkozni a törökök oldalán. Innen jött a döntés és megindult a balkáni háború 1912-ben: Bulgária, Szerbia, Görögország, Montenegró közösen megtámadták Törökországot, majd alig 7 hónap alatt nyertek, majdnem teljesen kiszorítva Törökországot Európából.

Aztán az események bolgár szemszögből rosszul alakultak. A törökellenes koalíció szétesett, 1913-ban Bulgária ellen fordult Szerbia, Görögország, Montenegró, hozzájuk csatlakozott Románia is. Az eredmény: 1913 augusztusában Bulgária kapitulált. A fő veszteség Bulgária számára: Macedóniából Bulgária csak annak délkeleti csücskét kapta meg, a többit elosztotta egymás között fele-fele arányban Szerbia és Görögország. Még Románia is kapott területet, a macedóniai román kisebbségre (arománok, megalorománok, vlahok) hivatkozva megkapta Dél-Dobrudzsát!

Amikor tehát az I. világháború kitört, az alig 11 hónappal a bolgár vereség után volt a balkáni háborúkban. Érthető módon a bolgár politika és közvélemény rendkívül óvatos volt: vajon nem kellene-e inkább kimaradni ebből, de legalábbis időt húzni, mert aztán esetleg lesz még egy vereség.

S akkor megindult a közélemény megdolgozása a háborúpárti politikusok által. A szöveg az volt: a németek nem veszthetnek, hiszen bivalyerősek, szóval hülyeség lenne kimaradni, ráadásul nincs török veszély se, hiszen a törökök is a német oldalon állnak, most tehát aki békét akar, az vagy hülye vagy hazaáruló, hiszen ez azt jelenti, nem akarja visszaszerezni a szerbek, görögök, románok által elrabolt etnikailag bolgár régiókat. Aki szerint veszélyes ismét háborúzni, az szinte biztosan szerb-görög-román ügynök! Az igazi bolgár ember a fejlett Európával van, a németekkel! Még habozni se szabad, mert ezzel rossz üzenetet küldünk. Siessünk, mert lekéssük a vonatot!

A végeredmény persze ismert. 1915 októberében Bulgária felszállt a “vonatra”. Aztán 1918 szeptemberében kapitulált, elveszítve plusz 4 kisebb területet Szerbia javára, s a teljes Nyugat-Trákiát Görögország javára (ez utóbbival megszűnt az Égei-tengeri bolgár partszakasz).

Nekem mindig ez jut eszembe, amikor a “civilizációs értékválasztés”, “szövetségesi hűség” szavakat hallom.

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás