10 megosztás

Vicces bolgár politika

Amióta a bolgár rendszerváltozás óta leghosszabb ideig – 2009-2013, 2014-2017, 2017-2021 – kormányfő Bojko Boriszov megbukott (pontosabban: egy egyébként megnyert választás után nem tudott kormányt alakítani) – ez 2021. május 12-én volt – eltelt máig immár 612 nap.

Ez idő alatt 3-szor volt parlamentáris választás. S összesen 232 napon keresztül volt rendes, parlament által megválasztott kormány. Ez az eltelt idő 38 %-a.

Szóval az idő legnagyobb részében ideiglenes állapot volt. Ideiglenes kormánnyal. A bolgár alkotmányjog speciális – és teljesen értelmetlen – intézménye az ideiglenes kormány. Lényege, hogy ideiglenes legyen, itt pedig nem ideiglenes, sőt ez lett immár a normál állapot.

Boriszov rendkívül ügyesen egyre jobban nyeri a játszmát. Amikor 20 hónapja elvesztette a kormányzati hatalmat, megmondta “nélkülem nem lehet ebben az országban stabilan kormányozni”. S lassan minden esemény be is bizonyítja ezt.

Az ellene szervezett “korrupcióellenes koalíció” 3 új pártja közül 2 ma már a parlameten kívül van, a harmadik – a PP rövidítésű párt – még megvan, de egyre jobban elszigetelve. A párt azóta sikeresen összeveszett fő patrónusával. a Boriszov-ellenes köztársasági elnökkel és a szocialistákkal is, akik támogatták. Most már csak a klasszikus bolgár jobboldal maradványa, a “Demokratikus Bulgária” nevű párt van melettük, de az utóbbi időkben ez a kapcsolat is kezd problémás lenni: a DB ugyanis immár kezd hajlani valamilyen megegyezésre Boriszovval. Ahogy a köztársasági elnök is látványosan egyre kevesebb rosszat mond Boriszovra.

A PP várakozása eredetileg az volt, hogy Boriszovot egyszerűen ki lehet söpörni a polikai életből, egyrészt olyan többség lesz ellene, mely marginalizálja, másrészt az igazságszolgáltalás útján bötönbe lehet utalni “korrupció” okán. Mindkettő tévesnek bizonyult: a többség éppenhogy lett meg, a bíróság meg Boriszovnak adott igazat az egyetlen ellene indított eljárásban.

Bár a helyzet egész más, mint a magyar, a párhuzam emlékeztet a tavalyi választások előtti ballib hangulatra, melyben egyesek komolyan azt hitték, a Fideszt valahogy likvidálni lehet, vezetőit meg bebörtönözni.

Bulgáriában Boriszov még rá is játszik a helyzetre. Pl. nem indult személyesen az utóbbi 3 választáson, hogy ne legyen képviselői mentessége, így bármikor perbe lehessen fogni. Mégis: semmit se sikerült ellene létrehoznia ellenfeleinek, amikor meg egyszer megpróbálták, az ellenfelek buktak egy nagyot.

A nyugat pedig segíti Boriszovot. Mind Amerika, mind Brüsszel. A nyugat tulajdonképpen nem képes felfogni, hogy a hozzá hű PP miért nem akar együtt kormányozni a kicsit furcsa, de azért euroatlantista Boriszovval. Mert korrupt? “Dehát 8 hónapig tiétek volt a hatalom, miért nem tudtátok bizonyítani ez idő alatt a korruptságát?” – mondják nekik.

Most a kérdés az, lesz-e még egy parlamentáris választás valamikor tavasszal. Vagy mégis megállapodnak a pártok és lesz valamilyen koalíció.

Boriszovnak teljesen mindegy, mindkét esetben ő nyer. Ha választás lesz, azt megint meg fogja nyerni, bár megint nem lesz elegendő többsége kormányalakításhoz, de a PP biztosan esni fog szavazatszámban. Ha meg lesz koalíció választás nélkül, akkor az hatalmas pofon lesz a PP számára. Talán mégis az utóbbi a jobb a PP sázmára, mert akkor hivatalosan ellenzék lehet, készülre már a koalíciós kormány bukására, közben meg azt mondhatja “ti lepaktáltatok Boriszovval. én nem”.

Lassan kiderül: a legnevesebb harvardi diploma, szakértelem, s nyugati élettapasztalat – a PP elnöke többet élt Kanadában és az USA-ban, mint Bulgáriában! – semmit se ér az őshonos balkáni ravaszsággal szemben.

Boriszov még szereti is bosszantani ellenfeleit, egyik kedvenc szövege az, hogy ő egész életében összesen egyetlen könyvet olvasott végig, Karl Maytól a Winnetou-t – persze ez valószínűleg nem igaz, de alkalmas az ellene fellépő értelmiségiek őrületbe kergetésére. A másik hasonló gyöngyszeme, amikor pár éve egy választási gyűlésen ezt mondta az egybegyülteknek szó szerint: “én is bunkó vagyok, ti is bunkók vagytok, szóval jól megértjük egymást”.

A cikk szerzőjéról:

Marinov Iván

A szerző bölcsész, író, műfordító, többnyelvű tolmács, civil újságíró. 1993 óta aktívan jelen van a magyar internetes civil újságírói életben. Önmeghatározása szerint: "szabadidejében populista közíró és mélyelemző". Több internetes lap alapítója, társalapítója. A Hírújság.hu mellett alapítója, főszerkesztője és állandó szerzője a Bircahang.org társadalmi illetve közéleti kérdésekkel foglalkozó portálnak.

f Facebook
10 megosztás